Obsah

Útikalauz Zlatá Koruna

Szokatlan név, szokatlan sorsok és szokatlan forma, ez Zlatá Koruna (Arany Korona) – a falu, amely egykor kolostor volt. A Moldva-kanyarban elterülő települést manapság több ezer cseh és külföldi látogató keresi fel. Népszerűségét műemlékeinek köszönheti, hiszen Český Krumlovtól nem messze, a Moldva vízi útvonal mentén, valamint a Šumava erdő lábánál fekvő Kleť hegy alatti gyönyörű tájon helyezkedik el. A Blanský erdő tájvédelmi körzetében található, és a község történelmi részében több nemzeti műemléket fedezhetünk fel. A jelenlegi község magában foglalja Zlatá Koruna mellett, Rájov és Plešovice nevű településeket is.

RÖVID TÖRTÉNELEM

Zlatá Koruna eredete a ciszterci kolostorhoz kapcsolódik. A helyi ciszterci kolostort 1263-ban II. Přemysl Ottokár cseh király alapította. A régi szerzetesi hagyomány szerint, a kroissenbrunni győztes csata emlékére hozta létre, amelyet 1260-ban IV. Béla magyar király hadserege ellen vívott.  Az alapításnak geopolitikai és gazdasági okai is voltak. Az új kolostor építésével az osztrák heiligenkreuzi szerzeteseket bízta meg, ezzel a király a cseh területeket szerette volna összekötni az újonnan szerzett Alsó-ausztriai Duna menti területekkel. Alapító tevékenységével Dél-Csehországban ezáltal egy olyan területre lépett, amelyen az egyre inkább erősödő helyi nemesség – a Vítkov család - uralkodott.

A jelentős földtulajdon birtoklása a kolostor -  eredeti nevén Sancta Spine Corona (Szent Töviskorona) -  nagyvonalú gótikus építkezését tette lehetővé a 14. században. A feudális válság, amely a 15. század első felében Csehországban elhúzódó fegyveres konfliktusba torkollott, nem kerülte el a Zlatá Korunát sem. 1420-ban a husziták kétszer támadták meg a kolostort, és átmenetileg megbénították a tevékenységét. A 15. és 16. század megváltozott körülményei között a ciszterciek nem tudták megvédeni tulajdonukat az agresszív nemességgel szemben, különösen Rožmberky-ék ellen, akik ellopták a földtulajdont és a kolostort a család tulajdonához csatolták. A rekatolizációt követően 1620 után a kolostor a megszűnés határán volt. A későbbi stabilizáció a többi cseh kolostorhoz képest nem volt annyira jelentős, csupán a barokk szellemben való felújításában nyilvánult meg. A kolostor tevékenysége a 17. és 18. században leginkább a közeli kájovi Mária-kultusz támogatására összpontosult, amelynek gyülekezete a zlatá korunai ciszterciek gondozása alatt állt. Az utolsó apát, Bohumír Bylansky, felvilágosult reformjai ellenére a kolostort 1785-ben II. József császár megszüntette. A fő templom lett a plébániatemplom, a többi szentélyt bezárták, létrejött Zlatá Koruna községe, korábbi német nevén Goldenkron. A tartományt Schwarzenberg hercegei szerezték meg. Az új tulajdonosok az egykori kolostor legértékesebb épületeit ipari célokra bérelték. Fokozatosan váltotta fel egymást itt gyufagyár, textilgyár, öntöde és gépgyár. 1908-tól a Schwarzenbergek elkezdtek dolgozni a terület legfontosabb részeinek megmentésén. 1940 után, amikor a Schwarzenbergeket a nácik ténylegesen megfosztották a tulajdonjogok gyakorlásától, az állam folytatta az egykori kolostor emlékműveinek javítását. Ily módon a falu, amelyet eredetileg a kolostor külső falai határoltak, községgé fejlődött, amelynek történelmi része a Moldva-kanyarban fekszik. A község modern része a vasútállomás közelében, magasan a folyó feletti területeken fejlődött ki.

d

LÁTNIVALÓK

Zlatá Koruna a Moldva-kanyarban fekszik, távol a nagyobb városoktól és a főbb utaktól. A hely kiválasztásával a ciszterci szerzetesek eleget tettek az ideális követelményeknek: az Isten szolgálatra összpontosított és a felületes emberek világától elkülönített területtel. A szerzetesek létrehoztak egy önfenntartó szellemi és gazdasági egységet tevekénységükhöz, szent Benedek "ora et labora" (imádkozzál és dolgozzál) jelszavának szellemében. Az egész félszigetet fokozatosan betöltötték a kolostor különböző épületei többé-kevésbé rendezett, hiteles és logikailag összefüggő komplexumban. A campus magja mindvégig a templom volt, a szomszédos négyszögletes alaprajzú kolostori épülettel. Valamint az apát lakóhelye, a kórház és a hálótermek épületei alkották. Ezekhez az épületekhez szorosan kapcsolódtak a gazdasági épületek. A kolostor életben fontos szerepet játszott a víz, tisztán gyakorlati és szimbolikus okokból. Ezért nem csak a Moldva folyó vizét használták, hanem a kolostorba a szerzetesek a hegyfok gerincén mintegy 3 km hosszú mesterséges csatornát vezettek be, amelyet Jordáneknek neveztek el. A Moldva csendes, kanyargó völgyében a környezet kiváló hely volt a letelepedéshez. Az egyetlen terep adta kompromisszumot ebben az esetben a katolikus templomok építési szokásaival szemben a főtemplom oltárának nem kelet felé néző tájolása jelentette. A huszita háborúk után a szerzetesi élet egyre inkább a kolostor magjára koncentrálódott, és az egyéb tevékenységeket a külső területeken élő laikus munkavállalók biztosították. Az egykori kolostor ezen része fokozatosan az azonos nevű faluvá fejlődött. Zlatá Koruna történelmi része a volt kolostor helyén található, és az egész terület így a legnagyobb kolostor-komplexum a Cseh Köztársaság területén.

A kolostor területe

1995-ben Zlatá Koruna kolostort nemzeti műemlékké nyilvánították. A kolostor magját a Szűz Mária mennybemenetelének temploma, az egyházi épületek, az apátsági ház és a szomszédos kertek alkotják. A legértékesebb műemlékek területéhez tartozik az egykori gazdasági udvar és a gótikus kapu környékén levő épületek - az önkormányzati iroda és a volt paplak. Az egykori kolostor legértékesebb része a cseh nemzeti örökségvédelmi intézet (Nároní památkový ústav) gondozásában van. A plébániával együtt, a kolostor egykori fő temploma, a kolostor belső terének felújított és berendezett szobái, része a tárlatvezetésnek.

Szűz Mária mennybemenetelének temploma

Zlatá Koruna legfontosabb épülete a Szűz Mária mennybemenetelének temploma. A háromhajós bazilika keresztirányú hajóval a legnagyobb szakrális épület Dél-Csehországban. Két szakaszban épült 1280 és 1360 között, az építkezés a fő hajó keresztmetszetével kezdődött, és a bejárati szakasz építésével fejeződött be. A templom falain láthatók a külső támaszrendszer nyomai. Ez a legrégebbi bizonyítéka a fiatornyok segítségével megoldott katedrális hordozórendszereknek, amelyek valójában soha nem valósultak meg. 1420-ban a templomot a husziták megrongálták, és a 17. század hatvanas éveiig romokban hevert. Az ezt követő kora barokk javítások megszüntették a negyedik hajót, a templomot új, alacsonyabb barokk boltozattal látták el, valamint számos középkori ereklyétől fosztották meg. Mindazonáltal a gótikus rozetta és a frontális gótikus ablak kiváló példája a csehországi gótikus építészet aranykorának. A templom költséges, késő barokk újjáépítése – amelyet a 18.század közepétől az utolsó apát, Bylanský indított – megállt a kolostor megszűnésekor a keresztirányú hajó építése szintjén. Befejezték a presbitériumot a Szűz Mária mennybemenetele oltárával és az egyházi atyák oldalas szobraival, II. Přemysl Ottokár és a donátor III. Bavor síremlékeivel, és egyéb festészeti és szobrászati munkákkal. A hívők számára jelentős ritkaságnak számít a 15. század első harmadában a zlatá korunai Madonna gótikus festménye. Azon madonnák csodaszép stíluskörébe tartozik, amelyet a Szent Vitus Madonna képvisel. Jelenleg egy másolat található a templomban, az eredeti Madonna a közelmúltban új helyet kapott, az apátság kápolnájában. A kolostor megszűnését követően, 1785-ben a templom plébániatemplom lett, és a Schwarzenbergek lettek a pártfogói. A 19. század negyvenes éveiben ezen a birtokon keresték a megfelelő helyet, ahol a család elhunyt tagjainak maradványait nyugalomra helyezhetik. Mielőtt eldöntötték, hogy a třeboňi híres síremlék új épületét felépítik, Zlatá Korunát is fontolóra vették. Abban az időben javaslatokat tettek a templom neogótikus átépítésére, egy hatalmas toronnyal az előtérben. Amikor ezt a perspektívát végül elvetették, egy olyan újjáépítési munkát hajtottak végre, ami nagyon szerencsétlen volt a templom sziluettje számára. A templom négyezete feletti huszártornyot eltávolították, amely túlságosan megterheltette a tetőszerkezetet, a gótikus oromzat és a tető így kapta a jelenlegi alacsony lejtését. Annak érdekében, hogy a templom ne veszítse el középkori jellegét, a gótikus elemeket ismét az újonnan épített oromzatba helyezték vissza, de a templom láthatóan megsérült. Ez a rekonstrukció 1839-1841 között zajlott. Más javasolt, gyakran radikális, újjáépítéseket, szerencsére a templom nem élt meg.

Nagy kolostor

A templomhoz építészetileg kapcsolódott a kerengő. Annak elhelyezése kötelező és egyságes volt a legtöbb Nyugat-Európai középkori kolostorban. A kolostor négyszögalaprajzú épülete - amelyet Zlatá Korunában nagy kolostornak neveznek, hogy megkülönböztessék a kicsitől, az egykori kórháztól - még mindig jó állapotban található. A kerengő építése egyidejűleg zajlott le a fő templom építésével. A kerengő 28 mezős keresztboltozattal és a káptalanteremmel a 14. század első harmadából, bájosan párosul a rokokó stukkó díszítéssel és freskókkal az utolsó Bylansky apát idejéből. A festmények megrongálására és az ún. kútház lebontására a paradicsomkertben, 1828-ban, az ipari működés miatt került sor. Abban az időben a nagy kolostort textilgyárrá alakították át, és a 19. század közepén pedig vas- és gépgyárrá. A kolostor épületében a gyár által okozott károk, különösen a belsőépítészetre korlátozódtak. 1908-ban bezárták a perspektívátlan gyárat, és a helyreállítási munkálatok az épület 1785 előtti alakját kívánták visszaadni. A nagy kolostoron át vezet a tárlatvezetés fő része a látogatók számára. Manapság, a nagy kolostor belső részei a kolostor megszűnését megelőző kort elevenítik fel. A refektórium, a könyvtár és a cellák berendezése a kolostor szellemi életét idézi. Az egykori kolostor konyhájában a zlatá korunai szerzetesiskola különféle didaktikus képekei láthatók a 18. század második feléből. A tárlatvezetés a hajdani kolostor egyéb belső és külső területein, mint például a kis kolostoron, a fő templomon vagy az apátság kápolnáján keresztül halad.

f

A kis kolostor és az őrangyalok kápolnája

Az ún. kis kolostor épülete abban az időben kapta a nevét, amikor a szerzetesek fő lakhelyéül szolgált, a személyzet számának lecsökkenése idején, a huszita háborúk után. Az épületösszes számos építési fázist tár elénk: a késő gótikától, egészen a kolostorban élő szerzetesek végső időszakáig. A kis kolostor eredetileg kórházként szolgált, amely szorosan kapcsolódott a szomszédos őrangyalok kis templomához. Zlatá Koruna legrégibb építészeti emlékműve. Eredete a 13. század utolsó negyedére nyúlik vissza, de néhány tudós már a kolostor működésének első évtizedeit is figyelembe veszi. A kápolna emeletes, de az eredeti ötszögletű presbitérium nem maradt fenn, a jelenlegi már a 20. századból származik. A kis kolostor a kápolnával nagy változásokon ment át a 19. és 20. században, amikor több hullámban javították őket a változó kulturális emlékművédelmi koncepcióknak köszönhetően. A kápolnán a kolostor bezárását követően nagy módosításokat végeztek, amikor az megszűnt szentélyként szolgálni. Először lebontották a Szűz Mária kápolnát, és a másik oldalról a sekrestyét. Ezután leszedték az óratornyot, és átszállították a közeli schwarzenbergiek várába, Červený Dvůrba. A legnagyobb veszteség a templomot a 19. század negyvenes éveiben érte, amikor a presbitérium az épület akkori gyárudvarának kibővítését blokkolta, és ezért lebontották. A kápolna mai melléképülete a második világháború idejére nyúlik vissza. Az épület homlokzatának vörös színe a középkor legrégebbi vakolatának modern rekonstrukciója.

A legértékesebb építészeti és művészeti elem a korabeli gótikus portál a kápolna nyugati bejáratánál. Az építészetileg értékes timpanon a faragott borlevelekkel, utal a ciszterci kolostor kötődésére a burgundi Citeaux (latinul Cistercium) bölcsőjéhez. A földszinten található templomteret jelenleg alkalmi istentiszteletkor használják, és a közelmúltban egy későgótikus szárnyas oltárral szerelték fel, az ún. Němčická archával (němčickai bárkával), és gótikus festményciklussal, amelyeken a kájovi apostolok szenvedési témája jelenik meg. A kápolna emeletén található a kéziratok és ősnyomtatványok raktára, amely a Dél-csehországi tudományos könyvtár tulajdonát képezi.

Apátság, udvar és sörfőzde

Zlatá Koruna épületegyüttesét körül ölelő legtágasabb udvar az északi és keleti oldalról az ún. apátság. Azonban az apát lakhelyéül szolgáló épületszárny a folyó ártere feletti keleti oldalon épült. Északról a kolostor sörfőzdéjével szomszédos. Az épület bonyolult épületfejlesztési átalakuláson ment keresztül, amelyben a gótikától a jelenlegi emlékművédelmi módosításokig minden építészeti stílust megtalálunk. A gótika jegyei az épület mély pincéitől az első emeletig jelennek meg, ahol a legértékesebb tér a nyolcszögletű alaprajzra épült, központi apátság kápolnája. Ma az eredeti zlatá korunai Madonnát őrzi. A reneszánsz és a barokk átalakítások az egész épületet bűbájos festői megjelenését kölcsönözték, a folyosók labirintusával és keskeny csigalépcsőkkel.

Az apát reprezentálása érdekében, a korszak ízlése szerint, az udvart fokozatosan szimmetrikus díszudvarrá alakították, amelynek fő homlokzata az elöljáró lakhelyéül szolgált. Erre a célra valamikor a 18. században egy régi kerítésfalat romboltak le, és egy kaput tettek a helyébe. Az eredeti bejárat a sörgyár épületétől északra volt. A bővülő és virágzó sörgyár működése összeegyeztethetetlen volt a kolostorba történő látványos belépéssel, a megoldást az említett díszudvar létrehozásában találták meg. A sörfőzde a kolostor megszüntetésével egyidejűleg fejezte be tevékenységét, és a telep északi oldalán található - a ma pénztárként használatos helyiségeket – utilitarista célokra használták a 19. században. A rossz műszaki állapot miatt a 19. század végén lebontották a barokk gyógyszertárt és a könyvtárat, a folyó feletti apátság barokk traktusát, valamint a régi apátsági konyhát a nagy kéménnyel. Ma az épületkezelési vezetőség használja, vannak itt kiállítóterek, pénztárak, továbbá a Dél-csehországi tudományos könyvtár történelmi könyvgyűjteményi osztálya. A kolostor komplexumát továbbá az óvoda gazdagítja, amely nem csak a zlatá korunai, hanem a közeli szomszédságban lakó szülők körében közkedvelt. 

Kertek

A kolostor barokk látképét a komplexumot körülvevő barokk dísz- és haszonkertek jellemzik. Három nagyobb kert kelti fel a figyelmet. A konyhakert a kolostor konyhája közelében található, valamint a kolostori díszkert és az igényes apátsági kert, amelyek az apátság épülete és a sörfőzde mögött találhatók. A kolostor kertje - amint az a elnevezéséből is nyilvánvaló - a kolostor teljes személyzetének kikapcsolódására szolgált, az apátsági kertbe főleg az apát léphetett be, aki engedélyt adhatott a kolostor más tagjainak is és a helyi mintaiskola tanulóinak a belépésre. A díszkerteket szökőkutakkal látták el, és francia kertté alakították át. A kolostor megszűnése után, nem volt senki, aki a kerteket gondozná, ezért az igényes barokk bánásmódból nem maradt meg semmi. Napjainkban ezeket a kerteket, kertészek gondozzák, többnyire gyümölcsösökként szolgálnak. Megszűnése előtt a kolostor személyzete 34 tagból állt, több tucat mezőgazdasági munkásból és parasztból, akiknek kötelezettségei a kolostor feudális függőségéhez fonódtak. Ma a kolostort csak öt fő gondozza, felszerelve a szükséges gépesítéssel.

A falu történelmi része

Zlatá Korunába érkező látogató külön-külön látja a falut és a kolostort. Ez a tagolódás a múltban nem volt jellemző. A kolostor fennállásának idején, 1785-ig csupán a kolostor volt ebben a völgyben. Míg a kolostor megszűnését követően a község a külső területeken jött létre, addig a Schwarzenbergek a belső területet szerezték meg – ami az vagyonelkobzás után az államé lett. Ily módon mindkét rész sorsát, az eredetileg egységes városi struktúrát nagymértékben kettéosztották.

f

A falu, gazdasági működés

A ciszterci kolostorok önellátásra törekedtek. Ezért alapították többek között a kerteket és a szőlőskerteket. A szerzetesek a sört a helyi komlóból a kolostori sörfőzdében főzték, ami az apátsági ház szomszédságában található. A kolostor közelében - mielőtt megszüntették - még két sörfőzde volt (Chlumečko u Křemže és Keblany u Trhových Svin).  A középkori kolostor falában csak a barokk korszakban épültek lakóházak. A kolostorban dolgozók családjai - akik a kolostorban éltek és falai közt születtek - alkották hosszútávon a falu lakosságának magját. A település elsősorban a kolostor megszűnése után kezdett gyarapodni házakkal és újonnan érkezett lakosokkal, s így a házak száma 1827-ig megháromszorozódott. A lakosság növekedése összefüggött az 1801-től újonnan alapított üzemekkel, és későbbi gyárakban -  az egykori kolostor üresen álló épületeiben - teremtett munkalehetőségekkel. A község történelmi részének közepén álló épület középkori eredetű - amire a lépcsős oromzat is utal - és szinte megőrizte eredeti formáját. Úgynevezett hospiceként (menedékház) szolgált, zarándokok és más beteg emberek számára, akik nem tartoztak a kolostor tagjaihoz. Később a Schwarzenbergek fejedelmi fogadót üzemeltettek, napjainkban a lakásokon kívül a posta is itt található. A közelben volt a kolostori magtár. A menedékház a mai napig látható a falu főterén. Barokk eredetű, 1686 körül épült.

A nemzeti kulturális emlékmű területe az egykori gazdasági udvart is magában foglalta. A kolostor legkésőbb a 16. században építtette. A huszita háborúk idején valószínűleg magasabban állt a mező közepén, a mai modern épületek helyén, a falu felső részében, de mára már semmi sem maradt meg a középkori szerkezetéből. A gazdasági udvart a Schwarzenbergek használták a kolostor megszüntetése után, később pedig a helyi földtulajdonosok. Eredeti célját 20. század közepéig, a kollektivizálásáig szolgálta. A mezőgazdasági terület komplexuma a 16. századtól egészen a 20. század elejéig alkotta az épületegyüttes komplexumát.

A kolostor működésének utolsó éveiben, a magtár mögött még a megszűnést követő első évtizedekben is vásznat fehérítettek, amelyet a kolostor katonai célokra is szállított az államnak. A kolostor további haszonforrása a salétrom és a hamuzsír gyártása és értékesítése volt, amelyet a magtár közelében lévő üzemekben állítottak elő. A salétromot elsősorban a puskapor gyártására, a hamuzsírt közeli šumavai üvegművekben, az üveggyártásra használták. A kolostor megszűnését követően a termelés Zlatá Korunában kibővült, részben az állam irányítása alatt, részben a Schwarzenbergek üzemeltették. A salétrom és a hamuzsír termelése a 19. század közepéig fennmaradt.

A paplak, a kapu és az önkormányzati hivatal

A jelenlegi önkormányzati hivatal melletti kapun lehetett belépni a kolostor belső részébe, amely ma nemzeti kulturális emlék. A kapu gótikus, eredetileg egy szintén gótikus bástya őrizte, később többször átépítették és javították. A kolostor hanyatlásakor, a 16. században itt élt az apát is. Abban az időben egy reneszánsz rusztikával volt biztosítva, amely máig fennmaradt. A bástya 1836-ig egy emelettel magasabb volt. Szomszédságában a 19. század negyvenes éveiben egy konyha épült nagy kéménnyel. Helyén napjainkban egy neoreneszánsz emeletes szárny áll a 19. század kilencvenes éveiből. A kolostor megszűnése után a bástyát hozzáidomították az újonnan alapított egyházközösség igényeihez. A papok és plébánosok a 20. század hetvenes éveiig itt éltek. A kapuval szemben a kolostor idejében a porta állt, itt volt a portás lakosztálya (általában a kolostor legidősebb tagja), és a borbély is. A kolostor 1787-es megszűnése után az épületet a híres zlatá korunai iskola igényeihez igazították. Akkoriban a felvilágosult, tanár Antonín Borový (1755-1832) tanított itt, az író, Václav Matej Krameriusz barátja, és a kolostori énekek zeneszerzője.

Szent Margit temploma és a kapu

A kolostor működése alatt zarándokok látogattak a szent Margit templomhoz és az első kapuhoz. A legenda szerint a templom idősebb, mint a kolostor, de a valóságban a 14. századból származik és a 15. század végén késő gótikus stílusban építették át kéthajóssá. A kolostor környékén élő hívők, és a kolostor kapuin belül épült kézműves házakban lakó és dolgozó jobbágyok számára szolgált. A főtemplom istentiszteleteire számukra nem volt engedélyezett a belépés, mivel a kolostor alapelvei megkövetelték az ún. klauzúrát, és kizárólag a kolostor tagjai és az arra meghatározott személyek tartózkodhattak a főépületekben. A kolostor megszűnése után a templomot is bezárták. Az épületet ezek után különféle célokra, főleg gazdasági célokra, használták.  1843-tól a sušicei Fürth cég - amelyet később a világhírű Solo Sušice vállalatra alakítottak át - gyufákat gyártott itt. A zlatá korunai gyufagyártás 1902-ben ért véget, majd a Schwarzenberg erdőgazdálkodás favágókat szállásolt el itt, ma a ház üresen áll. Egyértelműen az épület funkciójának minden változtatása átalakításokat vont maga után, így a 18. század elején a barokk tornyot lebontották és az újonnan épült šumavai Hodňov település kistemplomába vitték, amelynek kupoláján máig látható a római XIV. szám, ami a zlatá korunai 14 szent segítő testvériségét jelölte. A torony eredeti gótikus teste, amely a barokk stílusút előzte meg, máig megmaradt a korábbi diadalív feletti helyén, a mai templom alapzatától 4 méter magasságban. A 18. század végén a lebontották boltozatot, és az 1854-es tűzeset után az épületet teljesen átépítették és kibővítették. Az épület máig megmaradt érdekessége a gótikus sarok. A szomszéd késő gótikus kapu arra a tényre emlékeztetett, hogy a kolostort könnyű védelmi fal határolta. Szomorú tény, hogy a kaput 1960-ban lebontották és eltávolították egy katonai gyakorlat során.

f

Malom, bukógát és a malomárok

Moldva folyó völgye szélén a kolostor malma állt. Itt őrölték a lisztet, és később a fűrésztelep is itt kapott helyet. A malomról először a középkorban tesznek említést, 1686-ban világosan kitérnek az elhelyezésére.  A malommal összefüggött a bukógát a malomárokkal, amelyeket szintén ebben az évben dokumentáltak írásban. A kis vízerőművel kiegészített bukógát a mai napig áll. Minden Zlatá Korunán átevező csónakos ismeri.  Manapság a zsilipet használják a hallépcsővel.  Nemrégiben még szélesebb és rövidebb tutajozózsilip volt itt a tutajozáshoz. A 19. század végétől a második világháborúig Zlatá Koruna, és különösen a Rájov a halászok híres állomáshelye volt.

A malom a 19.század elején leégett, és az újjáépítés után jelentősen kibővült, mígnem megkapta jelenlegi arculatát. A gabonaőrlő malom berendezése a 20. század elejéből, amelyet amerikai rendszernek is neveznek, még mindig fennmaradt. A malomárok a malomtól tovább folytatódott egyrészt a ma is létező malom csatornán, másrészt az eltömődött, meglehetősen masszív íves csatornán át, amely a kolostor barokk körzetébe vitte be a vizet, ugyanakkor a kolostor és lakói számára szennyvízvezetékként szolgált.

Napjainkban Zlatá Korunába leggyakrabban a Moldva hídon át ékreznek a látogatók, amely meglehetősen fiatal, a 19. század elején épült. Kiépítése előtt a kolostorba a folyó bal partján vezettek a fő útvonalak, de főképp a mai település felső részében.

Zlatá Koruna történelmi részébe érkezve, és a Jordánek patak

A falu modern és történelmi része közti szakadék egy meredek lejtő, Kotrbíz, ahol mindig a kolostor felé vezető főút húzódott. A mai napig élő név a régi német Gotteswiese (Boží luka – Isteni íj), elnevezésből származik, emlékeztet minket a temetőre, amely körülbelül száz évvel a kolostor megszűnése után létezett, és amelyből csak egy hatalmas kőfal maradt ránk.  Régen a temető keletkezését megelőzően, a szerzetesek egy erdei árkot ástak a Kleť hegy lejtőin, amelyen keresztül tiszta forrásvizet vezettek be a kolostorba. Ez a mesterséges csatorna még létezik. Három kilométer hosszú és a kolostori időktől napjainkig Jordánek-nek hívják (bibliai utalás).  Egy mesterséges csatornán, amelyet egy meredek szirtnyelv gerincén át vezettek be, látták el vízzel a kolostor azon berendezéseit, amelyek nem tudtak kapcsolódni a Moldva folyóhoz. Nem messze a vasútállomástól, a Kotrbíz feletti síkon, ahol ma Zlatá Koruna modern része található, a csatornához kacsolódott a ma már nem létező juhistálló és halkeltető. A falu felső és történelmi részeit elválasztó lejtők között állt a haltenyésztő háza, az ún. "U fišmajstra" ház, amelyben régen egy kis malom volt. A kolostor komplexumába a Jordánek az egykori Szent Margit templomnál vezetett be, továbbá a kolostori házakat is táplálta, ahol a kézművesek a kolostornak dolgoztak. Végül a csatorna vízét a hűtőházba vagy az apátsági tóba csapolták le. Innen, a részben fennmaradt csövekben, a gazdasági udvart és a díszkerteket táplálták.

A napjainkban elrejtett csatorna létezését a kolostor közelében Nepomuki Szent János barokk szobra eleveníti fel. Ugyanis a szentek kültéri szobrait mindig szimbolikusan a hidak, vagy a víz folyása szomszédságában helyezték el, esetünkben a már említett Jordánek patak mellett.

f

KÖRNYÉK

Zlatá Koruna már rég nem csak a kolostor területére terjed ki. Az eredetileg távolabbi vasútállomás környékén – České Budějovicéből Šumava irányába haladó vasutak – 1891-ben épült családi házak, Zlatá Koruna történelmi része felett magasan fekvő, sík teraszon terülnek el.

Zlatá Koruna község része még két település - Rájov és Plešovice. Mindkét kisebb település jól ismert a hajósok és a turisták számára. Rájov népszerű megállóhely a vízi sportok kedvelői körében, Plešovice, elsősorban fontos turisztikai útkereszteződés Zlatá Koruna, Kleť és Dívčí kámen várrom között.

Rájov kevesebb mint 1 km-re fekszik a Zlatá Korunatól. Keletkezése a 14. század elejére tehető. Története összefonódott a České Budějovicéből Krumlovba vezető úttal, majd később a Moldva-híddal.  A középkortól vámot szedtek az átkelésért. Abban az időben gazdag és nagy falu volt. Napjainkban Rájov domináns épülete a felújított Na kovárně nevű fogadó. Ahogy a neve is sugallja, a falu közepén az egykori kovácsműhely helyén áll.

Plešovice mintegy 1,5 km-re található Zlatá Korunatól. Itt halad át a vasútvonal České Budějovice - Černý Kříž - Volary / Nové Údolí irányába. A faluhoz tartozik a közeli kőfejtő, ami Csehország legnagyobb granulit bányászata. Plešovice festői szépségű Dél-csehországi falucska a Kleť-hegy lábánál. A kör alakú faluközpontot hagyományos parasztházak veszik körül, amelyeket a látványos a Dél-csehországi barokk stílusú oromzatok díszítenek.

 

Szövegíró: Mgr. Jindřich Špinar

Balassiho institut